Az iskola története

**********           1926 – 2005             **********

regisuli

Szieberth Róbert (1871-1939) a pécsi állami iskolák felügyelő igazgatójává történt kinevezése után nagy buzgalommal látott munkához. Tanulmányai, cikkei, tettei egyaránt a népoktatás fejlesztését szolgálták. Nagyszabású iskolaépítési programot dolgozott ki, és megvalósítása érdekében saját anyagi erejét is felhasználta. Minden követ megmozgatott mind az országos, mind a helyi szerveknél ahhoz, hogy célját – a külvárosi gyerekek iskolai gondját – megoldja.
Ennek a törekvésnek az eredményeként nyitotta meg kapuit a mi iskolánk is a jelenlegi Bártfa Utcai Óvoda épületében 1926-ban, Ullmann-telepi Állami Elemi Népiskola néven. Három évig folyt itt két tanteremben a tanítás 56, 120 majd 181 fős gyermeklétszámmal 2, 4 illetve 6 évfolyamon. Az iskola vezetésében Csernyászky Lajost Szalai Antal váltotta.
Szieberth Róbert felügyelő igazgató kezdeményezésére indult meg a jelenlegi iskola építése Schachtitzl Károly építész vállalkozásában. Az új négytantermes, szolgálati lakásos épületben az 1929-30-as tanévben kezdődött meg a tanítás az utca neve alapján Maros Utcai Állami Elemi Iskolában. Hat évfolyamon, vegyes osztályokban 5 tanerővel működött. Igazgatója 1929-től 1933. januárig Märcz János, a tanulólétszám 225, 256, 301 volt az első 3 évben. Az 1931/32-es tanévben a 3. vegyes osztályban 66 kisdiák tanult, s ez a létszám nem ment ritkaság számba. Ebben az évben változott az utca nevével együtt az iskola neve is Bártfa Utcai Állami Elemi Iskolára.
1933. január 1- től Tímár Károly vette át az iskola vezetését. Igazgatása alatt 1945-ig sokat fejlődött az intézmény. A Budai kertváros lakásainak megépítésekor ugrásszerűen nőtt a tanulólétszám. Az 1939/40-es tanévben 399 gyerek kapott bizonyítványt 7 évfolyamon 8 osztályban. A következő tanévtől pedig már 8 évfolyamos volt az iskola, a nevelői létszám pedig csak ekkor emelkedett 8 főre. Délelőtt és délután is folyt a tanítás. A négy tanterem ekkora létszámra nagyon kevés volt. Az iskola bővítésének szükségessége már ekkor felvetődött. Tímár Károly igazgató úr javaslatot tett a Városi Mérnöki Hivatalnak. A terv ennek alapján el is készült, azonban az akkori kormányzat ezt nem tartotta szükségesnek megvalósítani. Az önkormányzat szintén elutasító volt.
1945-ben nyolcosztályos elemi, 1946-ban általános iskolává fejlődött a „Bártfa”. A következő két tanévben Csépányi Gyula majd Polácsi János vezette 1-1 évet az iskolát. Ekkor már a nagy gyereklétszám miatt (372) három turnusban folyt a tanítás. Az 1947/48-as tanévtől Szörényi József vette át az igazgatást, és gyakorolta három éven keresztül.
1949-50-ben már 15 fős a tantestület és a szakos ellátottság is évről-évre javult. 1950-ben újabb igazgatóváltás volt. Két tanévre Bernics Ferenc került az iskola élére, akit ezután a megyei tanulmányi felügyelői posztra helyeztek át. Rövid ideig helyettesítőként Bujdosó István (1951 tavaszán) volt igazgató. 1952 szeptemberétől pedig Horváth Gyula vette át az iskola vezetését, melyet három évig gyakorolt. Az ő idejében a szakos ellátottság javítása érdekében egyszerre többen is tovább tanultak a főiskolán. Őt váltotta Joó Béla, aki az 1955-56-os tanévtől nyolc éven át nagyot lendített az iskola sorsán. A nevelői létszám ekkor már 23 volt.
Az álom végre valóra válhatott. Az 1955/56-os tanévben véglegessé lett az iskola bővítésének lehetősége. Megtörténtek az előkészületek, s a következő tanében a rég óhajtott iskolabővítés emeletráépítéssel megvalósult. Nehéz év volt. 370 gyerek 14 osztályban, 4 különböző helyen tanult. A kibővített, újjáépített, sok szempontból modernizált iskola 8 tantermével már az induláskor (1957 végén) kevésnek bizonyult. Nagyon hiányzott a tornaterem, természettudományi előadó, műhely, úttörőotthon, stb.
A következő tanévben az iskola melletti (Bártfa u. 7.) területen folytatódott az építkezés. A Széntröszt az iskolának adta a területet, melyen cégek, szülők, nevelők és gyerekek összefogásával elkészült az új napközi otthon. Az 1961/62-es tanévben már 16 osztály volt a 8 évfolyamon 455 fővel. A következő évben 481 s egy év múlva már 501 a diáklétszám. Ekkor már (1963-ban) körzeti igazgatói feladatkörbe távozó Joó Bélát 3 tanévre Pollák Dezsőné váltotta fel. Folytatódott a fejlesztés, melynek eredményeként megépült a műhely, lehetővé téve a korszerűbb politechnikai oktatást.
Dormán Máténé. 1966 szeptemberétől 21 éven keresztül vezette az iskolát. Óriási energiát fordított a belső, pedagógiai tartalmi munkára. Minden tevékenységét a minőség javítása motiválta. Keményen dolgozott, s másoktól is nagy volt az elvárása.
Óriási összefogással, az iskolavezetés – kiemelten Jedlicska János igazgatóhelyettes – irányításával, társadalmi munkában megépült a 3,5 millió Ft értékű, 30-szor 10 m területű csapatotthon (1975. szept. – 1977. márc.). Példaértékű volt a gyerekek munkája. A csapatotthonban és környékén 3760 munkaórát dolgoztak. 1977. március 30-án az avatóünnepséggel megtörtént a számunkra csodálatos „úttörőpalota” birtokbavétele. Három harmonikaajtóval elválasztott négy foglalkoztató – amely egységes térré alakítható – vagy zsibongó és két vezetői szoba adta most már az új lehetőségeket. A sokszínű, tartalmas mozgalmi élet jutalmaként az évek során eljutottunk a legmagasabb csapatkitüntetésekig.
A mindig gazdag sportélet még szervezettebbé vált az 1987 tavaszán megalakult DSK keretein belül. Az iskola nyugati szomszédságában – sok iskolai segítséggel – megépült Lakóterületi SK teniszpályája, ugyancsak bővítette a sportolási lehetőségeket. A megnagyobbított tornaszoba úgyszintén (1973).

Dormán Máténé nyugdíjba vonulása után 1987. augusztus 1-jén vettem át a Bártfa Utcai Iskola vezetését. Nagy segítségemre volt a szoros munkakapcsolatban eltöltött közel 20 év. Legfontosabb feladatom volt továbbvinni az iskolai élet minden területére kiterjedő gazdag pedagógiai vonalat, illetve fejleszteni azt, a körülmények adta lehetőségeknek és követelményeknek megfelelően. 1996 tavaszán Tóth Klára igazgatóhelyettes vette át megbízottként, majd pár hónap múlva pályázat útján nyert kinevezéssel az iskola vezetését.
Mivel kapcsolatom az iskolával azóta is több szálon tovább él, így nem okoz nehézséget az utóbbi 5 évről is írni. A folytatás zökkenőmentes volt. Az 1996/97-es tanévben alapos előkészítő munka után – komoly tantestületi összmunkával – megszületett a Pedagógiai Program első része. Ebben az évben újabb nevelőtől kellett megválni. Az Önkormányzat következő intézményhálózat ésszerűsítési törekvése eredményeként pedig 1997 szeptemberétől a Pécsbányatelepi Általános Iskolát iskolánkhoz csatolták. Ez nagy kihívást jelentett, mivel a pécsbányai iskola önálló, gazdag hagyományokkal rendelkezett, speciális feladatokkal és gondokkal küzdött. Az ismerkedés időszaka után az irányt mutató program alkotása, helyi tantervek választása felelős, nehéz munka volt. Ezután úgy kellett és kell vezetni a megnövekedett intézményt, hogy megteremtve az egységet, meg kell őrizni, és tovább kell fejleszteni a specialitásokat.
Az oktató – nevelő munka terén továbbvitték a hagyományokat, illetve bővítették azokat.
– A fejlődés érdekében tudatosabbá tették a méréseket; belépéskor, a pedagógiai folyamatban és a kilépőket követve.
– szöveges értékelést (az első 3 évfolyamon) 1998/99-től Pécsbányán is átvették.
– A felzárkóztatás és a tehetséggondozás érdekében nívócsoportos oktatás került bevezetésre a nagy létszámú alsós osztályban, illetve a sokéves gyakorlatot folytatták a 7. és 8. évfolyamon.
– 1996 szeptemberétől már első osztálytól lehet két idegen nyelv között választani.
– Speciális fejlesztő program szolgálja a cigány tanulók és a magatartászavaros gyerekek haladását Pécsbányán.
– A szakkörökben komoly műhelymunka folyik az elődök nyomdokain járva. Néhányuk tevékenysége túllép az intézmény falain. Az ez évben 25 éves zománcégető és a még idősebb művészeti szakkör tagjai városi, megyei sőt nemzetközi pályázatokra készítenek munkadarabokat.
– A szakági tevékenység sokszínűségét gazdagítja a kor igényeit figyelembe vevő „Vállalkozási ismeretek” szakkör a 7-8. osztályosok részére.
– Az osztályok számának sajnálatos csökkenése tette lehetővé, hogy az alagsor helyett a földszint egyik terme adjon otthont a felfejlesztett számítástechnikának, biztosítva ezzel a többirányú felhasználást. Helyére egy új gazdasági iroda került kialakításra, külön válva az iskolatitkári irodától.
– Új berendezéssel gazdagodott a kémia-fizika szaktanterem egy sikeres pályázat eredményeként.
– A jelenlegi és leendő szülőkkel való kapcsolat mindig is a nevelés egyik feltétele volt. Ma ez még nagyobb fontosságú, – a lét feltétele. Ennek érdekében történtek lépések. A várható tanítványok és szüleik tájékoztatását szolgálja az ISKOLANYITOGATÓ rendezvény és az iskola nyújtotta lehetőségekről készült írásos anyag.
– A szülőkkel való együtt munkálkodás és jó kapcsolat szép példája a régi hagyományt megőrző és felújító, – immár harmadszor megrendezett szülők-nevelők bálja, valamint 1991-től minden tavasz kiemelkedő programja az Alapítványi est. Ez utóbbi rendezvény műsora pedig az iskola tehetséggondozó munkájának – színpadra való – keresztmetszete.
– Az ez évi 10. jubileumi estnek kiemelkedő színfoltja volt a 11 év után újra összeálló nevelői tánckar. Csodálatos palotásukkal tanúbizonyságot tettek a bártfás nevelői szívről és lélekről.
– Az iskola növényekben gazdag szép környezetét szívvel-lélekkel ápolják ma is. Gondoskodnak az elöregedő fák pótlásáról, újabbak ültetéséről és a kert virágosításáról.
– A „Bártfa” megőrizte nyitottságát. Az egykori tanítványok szívesen látogatnak vissza, gyakoriak az osztálytalálkozók.
– Heti két alkalommal jönnek össze a környékről a mozogni vágyó felnőttek; egykori szülők és tanítványok kosárlabdázni (már 1977-től), aerobikozni, asztaliteniszezni.
– A kézimunkázó asszonyok pedig már 9 éve kéthetente töltik itt kellemesen idejüket.
– Nem utolsó sorban mi, egykori bártfás nevelők is szívesen találkozunk az 1982 óta működő Bártfa Pedagógus Klub összejövetelein az aktív kollégákkal, hogy kölcsönösen beszámoljunk élményeinkről, s hogy szívjunk egy kis „bártfás levegőt”.

Visszatekintve; iskolánk legfőbb értéke évtizedek óta a gyermekközpontúság. Ezt szolgálta és szolgálja az emberi kapcsolatok egyre finomodó, mélyülő, tudatos, mindenirányú (gyerek-nevelő-szülő) fejlesztése, mely lehetővé tette az egységes elveken alapuló gyakorlatot. Így jöhetett létre az ezer szállal átszőtt, önmagát önmaga által folyton megújítani képes közösség. Ez az innovatív készség – az anyagi háttér örökös szűkössége esetén is – működött. A jobbra, többre, szebbre törekvés mindig megtalálta az előrelépés útját, módját s egy magasabb szinten realizálta azt.
Mindig vallottuk:
„Az iskola nem lehet más, mint az emberség műhelye… s itt mindennel
foglalkozni kell, ami az embert emberré teszi.”
(Comenius, 1628.)
Részletek a volt igazgató, Kelemen Sándorné A 75 évről – feljegyzések és személyes élmények alapján című írásából, ami a jubileum alkalmából kiadott évkönyvben jelent meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.